Interview between businessmen

“Még csak tanulom ezt az ipart” – képzelt riport egy exponenciálisan növekedő gyár igazgatójával

Egy végeláthatatlannak tűnő gyártóüzemben állok Csabával, a cég vezetőjével és nagy izgalommal faggatom a múltjáról és a jövőjéről:

– Valóban nem nagyon látni a gépsor végét, pedig igen jó a szemem. Említette, hogy a nulláról építette fel ezt a céget. Milyen tapasztalata volt, és hogyan jutott el ide?

– Egyetemi ember voltam, és egy hirtelen ötlettől (és lehetőségtől) vezérelve belevágtam néhány éve egyetlen géppel az acél-betétek gyártásába. Mivel sikeres volt az első akció, hidraulikus csővégeket kezdtünk el gyártani néhány CNC géppel.

– És otthagyta az egyetemi katedrát?

– Akkor még nem. De láttam a lehetőséget a vállalkozói létben. Akkor kizárólag Németországba szállítottunk, és mindenki azt mondta, hogy ezt másképpen nem is lehet. Érdekelt az, hogy Magyarországon miért nincs piaca az ezekhez hasonló termékeknek, és végeztem egy kis piackutatást. A helyzet az, hogy sok magyar gyártó cég eleve külföldi vevőkben gondolkodik, pedig a honi piacon is óriási lehetőségek vannak. Elkezdtem a direkt marketing eszközeivel postai levélben, emailben és telefonon megkeresni a potenciális vevőket, majd ennek köszönhetően fél évvel később már 21 géppel gyártottam.

– A munkaerő nem volt probléma?

– Problémák mindig voltak és lesznek… A munkaerőt mi magunk képezzük. Szerintem oda kell menni a képző intézményekbe, hogy gyakornoki programokat szervezhessük, és energiát fektetni ebbe. Akkor már otthagytam az egyetemi munkát, de a tapasztalatom nagy előnyt jelentett. A másik előnyünk az volt, hogy eleve automatizált filozófiával építettük fel a gyártásunkat, amihez képzettebb dolgozók kellettek ugyan, de sokkal kevesebb munkaerőre volt szükség a termeléshez, mint a konkurenciának.

– És a magyar piacról nőttek meg ekkorára?

– Nem. A következő lökést egy újabb “probléma” jelentette, ugyanis az egyik nagy autógyár vevőnk típusváltásra hivatkozva visszamondta egy nagyon komoly rendelésüket, ami a gépeink közel 30%-át terhelte volna. Óriási kapacitásfelesleg alakult ki, és a folyamatos fejlődés miatt ez a pénzügyi problémákat is előrevetítette. Ekkor jutott eszembe, hogy miért ne lehetne a gyártó gépekre is alkalmazni a “sharing economy” elveit, és egy weboldalon olyan közösséget építettünk, akik tudják használni és felügyelni a gépeink erőforrásait. Ezek tulajdonképpen önszerveződő internetes vállalkozások, amik az interneten keresztül döntenek az üzleti tervről és stratégiáról, és bérelni tudják a cég gépeit.

– Izgalmasan hangzik…

– Ez az ötlet megtízszerezte a termelésünket, de itt még nem volt vége. Big data algoritmusokkal elemeztük a hatékonyságot, és összekötöttük az egyes internetes közösségeket. Más országokban is létrehoztunk üzemeket, jelenleg ott tart a dolog, hogy egy autógyárnak jobban megéri a mi portálunkon tenderezteti a beszerzéseit, mint a hagyományos beszállítóinál. Az autóiparban szigorú szabályok vannak, de amikor eljönnek hozzánk az auditra, a virtuális és fizikai világ olyan szintű összefonódását látják, ami tökéletesen átlátható a vevők számára és tökéletesen kontrollálható a gyártóknak.

– És mik a terveik a jövőre?

– Rengeteg tervünk van, mivel még csak tanulom ezt az ipart, tanulás közben pedig rengeteg ötletem támad. De ezek nagy része még üzleti titok. Annyit talán elárulhatok, hogy a következő nagy dobásunk interfészek kidolgozásával lehet kapcsolatos…

Péter

Vélemény, hozzászólás?